Lélekölelgető

​

Kezdjük azzal, miért is fontos ez egyáltalán. Sokunkban felmerül a kérdés: Miért is kéne szeretnem magam, ha egyszer olyan csúnya/buta/kövér/magányos… stb. vagyok?

Éppen azért, mert a szeretet a legnagyobb erősségünk. Egy belső kiapadhatatlan forrásként táplál mindannyiunkat, olyan körülmények között is, amikor már a remény sem él túl. A szeretet világunk legerősebb hatalma, mindennek a mozgatóereje. Valahol belül mindannyian tudjuk, hogy a szeretet az, ami bármire képes. Akkor mért tagadnánk meg magunktól a legnagyobb erőt?

Lelkünk legalapvetőbb vágya, hogy szeressenek minket. De hogyan kérhetnénk valakit arra, hogy szeressen valamit, amit mi magunk sem szeretünk?

Képzeld el egy pillanatra a helyzetet: Amikor senki véleménye nem tud a földbe taposni. Amikor tudod, hogy minden nehézségből van kiút. Amikor teljes biztonságban élhetsz. Amikor tudod, hogy úgy vagy éppen tökéletes, ahogyan vagy. Amikor szeretve vagy.

Csodásan hangzik nem igaz?

Hogy máshogy érhetnénk el mindezeket, mint úgy hogyha szeretetben élünk? És ki az egyetlen, aki garantáltan örökre veled marad? Aki mindig melletted tud állni? Aki nem csal meg, nem bánt meg? Azt szeretnéd, hogy legyen mellettem egy ilyen ember. Aki igazán szeret.

Mi van, ha azt mondom, hogy ez az ember te magad vagy? Hiszen te vagy az, aki mindig ott leszel az életedben.  Ha szeretettel fordulsz önmagad felé az egész életed is megváltozik.

„Szeretem magam” gyakorlat:

Az emberi agy egyik alapműködési elve, hogy amit sokat hallunk azt elhisszük. Akarva vagy akaratlan előbb utóbb belénk épül. Ha azt mondom neked, hogy egy rózsaszín malac vagy bizonyára kinevetsz. De ha egy órán keresztül ismételgetem neked, már el fogsz róla gondolkodni. Mi lesz akkor ha 10 évig mondom? Ha elég sokáig és elég kitartóan mondogatom neked, előbb vagy utóbb meggyőződéssel fogod állítani, hogy te egy rózsaszín malac vagy. Éppen ezen az elven elindulva, ha elégszer mondogatod magadnak, hogy szeretem magam akkor az önszeretet is elindul a lelked mélyén. Olyan ez mint, egy pozitív programozás.

A siker érdekében legjobb akár naponta 2-300-szor is elmondani az ilyen pozitív megerősítéseket. Azt se felejtsd el, hogy mindehhez idő kell. Ha az elmúlt 10-20-50 évben nem szeretted magad, akkor idő kell, amíg mindez beérik. Kezdetnek mondogasd egy hónapig. :)

Képek forrása: 7koznapi.blog.hu; allevents.in

Félelem, rettegés. Az érzés, ami kicsontoz, tönkre tesz. Az érzés, ami rosszabb a halálnál. Mert nem fog rajta az idő, se könyörület, se józanész. Az érzés, amikor minden porcikád azt sikítja: Szaladj, menekülj! De hová? Bárhová, ahol jobb lesz. De sehol sem lesz jobb! Ez abban a pillanatban szent meggyőződés. Miért? Mert ez a félelem a fejedben él és bárhová rohansz is – lehet az a világ vége – nincs menekvés. Nincs feloldozás. Nincs könnyítés. Nincs remény.

Hová futhatnál saját magad elől?

És mégis honnan? A munkahelyedről? A sarki boltból? Az utcáról fényes nappal? Amikor körülötted az emberek boldogok, de legalábbis nyugodtak. A nagyik beszélgetnek. A felnőttek viszik haza a gyerekeiket az óvodából. A gyerekek játszanak. Állatok szaladgálnak. Süt a nap.

Vagy a szobádból? A helyről, amely minden ép eszű ember számára a biztonság, a kényelem és a megnyugvás. Csak te nem tudsz még ott sem megnyugodni.

 Hát senki sem látja ezt a szörnyűséget? Ezt a veszélyt?  Nem. Mert ez a veszély csak a fejedben létezik. A saját fejedből pedig nem menekülhetsz. Életfogytig vagy önmagadba ítélve. Akár tovább. Ki tudja. Talán az sem segítene, ha az élet véget érne. Hiszen nem a tested retteg éppen. Oda is magaddal viszed, ahová a halál után mész.

Marad a gyógyszer… A tompítás. A közöny. A még több gyógyszer. A hozzászokás. A pillanat, amikor már nem lehet több gyógyszert bevenni. De akkor is érzed.

A pillanat, amikor biztos vagy benne: Nincs remény. Ezt képtelenség elviselni.

Ez az igazi félelem.

Kép forrása: http://lelekmozaikok.cafeblog.hu

Az első lépés, ahhoz, hogy fel tudjunk állni bárhonnan az, hogy szembe nézünk önmagunkkal. Mindenkinek van megmentője. Ott… a tükörben…

Nem tűnik megmentőnek. Még csak erősnek sem. Sőt. Nagyon gyengének tűnik. Olyan nevetséges gondolat. Hogyan is menthetne meg engem ez az összetört valaki? Pedig meg fogja tenni. Ő lesz a mi hősünk. A hősünk, aki mindent helyre tesz. Nem most. Mára bőven elég annyi, hogy megnézzük őt. Talán egy picit meg is tudjuk simogatni a lelkünkkel azt az arcot ott. Talán ez még ma nem megy. De majd egyszer menni fog. Minden nap a maga pici lépését megtéve. Ő ott a tükörben egyre erősebb lesz. Egyre szebb. Egyre magabiztosabb.

De ehhez nagy dolgokat kell tennünk. El kell kezdenünk magunk szeretni. Valahol mélyen már most is ott gyökerezik bennünk ez a szeretet. Biztosan van olyan dolog, amit már most szeretünk magunkban. Nem baj, ha ez csak egy kis dolog. Kezdetnek ennyi is elég. Majd szépen lassan ez a szeretet bennünk elkezd növekedni.

Csak foglalkoznunk kell vele. Vegyünk egy lapot és írjuk fel. Ha több is van, amit szeretünk az még jobb. De ha már egyet találunk az is elég. Ha nem találunk, akkor csak nem kerestük eléggé. Mindenkiben van valami, amit lehet szeretni. Elég az is, ha csak annyi, hogy mondjuk néha szoktunk takarítani vagy kedvesen rá tudunk nézni valakire.

Ha kész van, tegyük a papírt számunkra jól látható helyre. A nap folyamán bármikor elhaladunk előtte olvassuk el, akár hangosan is. Éppen elég egy gondolatot ráfordítanunk, máris el fog kezdeni növekedni valami bennünk.  

Fotó: iStock.com/Kuzmichstudio, Youtube

Vannak azok a pillanatok, amikor azt érezzük nincs kiút. Amikor annyira padlóra kerültünk, hogy úgy érezzük nincs tovább. Az élet mégis tovább megy. Bármerre is nézünk, körülöttünk mindenki úgy folytatja az életét, ahogy eddig. Senkit sem érdekel, hogy a mi világunk ebben a pillanatban dőlt romba. Mi pedig csak szeretnénk sírni, ordítani, tenni bármit, csak ne folytatódjon tovább ez itt.

De folytatódik. Egy idő után nekünk is folytatni kell. Ilyenkor rendszerint felvesszük az álarcunkat és egy mosoly, egy hazudság mögé bújva folytatjuk mi is. Mert folytatni kell. Muszáj.

Belül azt kívánjuk, bárcsak valaki mégis látná, mennyire össze vagyunk törve. Bár valakit érdekelne. Bárcsak valaki segítene, de mindenki annyira el van foglalva a saját maga gondjaival. Nem jut ideje senkinek sem megmenteni minket.

De igen. Egy valakinek mégis. Saját magunknak.

Képek forrásai: https://destinyblue.deviantart.com/art/Depression-534485738

https://www.emedicinehealth.com

Az emberek legtöbbje féltve gyűjtöget minden érzelmet. Fájdalmakat, sértettséget és haragot különösen. Mindent a legkisebb apróságtól a legnagyobb dolgokig szépen bele teszünk egy dobozba a lelkünk mélyére. Talán úgy érezzük így, hogy nincs szem előtt, nem is látjuk, talán ott sincs. A dobozunk csak telik és telik, míg már semmi mást nem tudunk beleszuszakolni. De valahová mégis tenni kell az újakat, így hát kinyitjuk a dobozt és elkezdjük a tetejére halmozni. Néha kicsit aggódunk, hogy nagyon tele van. Aztán jobban aggódunk. De mégis mi mást tehetnénk? Mindig is így csináltuk.

Mindenkinek van egy ilyen doboza. Sokszor már akkor nagy nyomást okoz nekünk, amikor még csak kezd nagyon tele lenni. Néha teszünk elé egy falat is. Elzárjuk még jobban. De bármit is teszünk elé vagy bármilyen mélyre is pakoljuk, csak nem tűnik el. Újabb nyomás. Újabb teher. Egészen addig, amíg a dobozunk nem bírja tovább és teljes tartalmát ránk zúdítja. Egyszerre. Az ár mindent visz, egyszerre omlik össze minden.

Padlóra kerülünk. Padlóra ahonnan bizony felállni kell. Újra és újra.

A kép forrása:https://blog.teleme.co

Amibe energiát teszünk, az növekedni kezd. Energiánk nagy részét készségesen és sokszor tudattalanul adjuk félelmeinknek, szorongásainknak és aggodalmainknak. Egyre csak növekedik bennünk a rossz érzés. Mindig, amikor rosszul érezzük magunkat a bőrünkben jusson eszünkbe, ahelyett, hogy újabb energiát pazarolnánk rossz érzéseink táplálására fordíthatjuk arra is az energiát, hogy önmagunkat töltsük fel vele.

Ennek leggyorsabb és legegyszerűbb módja a hála. Ugyanis a hála a legkönnyebben alkalmazható pozitív, teremtő energiaforrás. Amint erre az útra tereljük a figyelmünket, máris észre fogjuk venni, hogy jobban érezzük magunk a bőrünkben.

A hálát adni az egyik legősibb és legelterjedtebb pozitív cselekedet. Majdnem minden vallásban és kultúrában megtalálható. Gondoljunk csak például az amerikai Hálaadás ünnepre, a katolikus hálát adó imákra vagy az asztali áldásra.  

A hála erősíti az elégedettség érzését, segít mások és önmagunk elfogadásában és csökkenti a bennünk lévő feszültségeket. Lehetőséget kínál a megbocsátásra és már a pillanatnyi hangulatunkat is jobbá varázsolja.

Mindehhez nem kell mást tennünk, mint fogni egy papírt és egy tollat és felírni bármit, amiért hálásak lehetünk. Lehet ez egy elért eredmény, egy szép falevél, amit az úton láttunk. De lehetünk hálásak a szüleinknek pusztán már azért, mert életet adtak nekünk. Ez már csak rajtunk múlik.  El sem fogjuk hinni, milyen gyorsan telnek meg a sorok és vele együtt a jó érzések is a lelkünkben.

Egy kis hallgatni valónak pedig :Kowalsky meg a Vega

https://www.youtube.com/watch?v=jadtGMYYZBg

Mindenki tisztában van azzal, miért jó sikeresnek lenni. Ám abban kevesen gondolnak bele, hogy egy sikeres karrier megszerzése bizony igen sok áldozatot követel magának. Ahhoz, hogy árnyaltabban láthassuk a dolgokat most szánjuk időt arra, hogy megvizsgáljunk egy másik nézőpontot is.

Következzenek azok az árak, amelyeket azért kell megfizetnünk, hogy eljussunk az oly vágyott gazdagságig.

Az önmagamra szánt idő

Amikor életünk értelme a gazdagság igen hajlamosak vagyunk mindent félretenni azért, hogy elérjük a célunkat. A legelső, amit félreteszünk ilyenkor az az önmagunkra fordított idő és figyelem. A túlóra, a hajtás szépen lassan felőrli testi és lelki egészségünket. Bevállalunk az újabb és újabb feladatokat. Kihagyjuk először csak a pihenésre szánt időt. Aztán, ha feljebb kerülünk a ranglétrán, akkor már nem lesz időnk moziba vagy szórakozni menni. Így szépen lassan a munka begyűrűzik életünk minden pillanatába, amíg már azon kapjuk magunkat, hogy a nyaralásunk alatt is állandóan a telefonunk csörög.

Túlzott megfelelési kényszer kialakítása

Akkor lehetünk ügyvezetők, cégvezetők, ha mindig mindenben a maximumot nyújtjuk. Egyetlen hiba és fújhatjuk az előléptetést. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok állandó nyomást helyeznek arra, aki igyekszik versenyt futni. Ez nem csak maximalizmust szül saját magunkkal szemben, de iszonyú stressz hatás is.

A magány

Semmi sem vonzza jobban az érdekembereket, mint a siker és a pénz. Főként akkor, ha a pénz megszerzése közben elhanyagoltuk baráti kapcsolataink. Azok az emberek, ugyanis akik levegőnek néztek minket, amíg nem voltunk sikerek azonnal el is fognak tűnni akkor, ha megint fordul a kocka. Kerülj csak egy komolyabb krízisbe, máris elszaladnak mellőled.

Boldogságunk kulcsa a siker

Nagyon sokszor szembesülünk azzal, hogy az általunk vágyott pozíció egyáltalán nem vagy csak nagyon hosszú idő alatt érhető el. Egy olyan világban, ahol boldogságunkat az anyagi jóléttől tesszük függővé bizony nagyon kevés lehetőségünk van boldognak érezni magunkat.

A szomszéd fűje mindig zöldebb

Mindig lesz valaki, aki fölénk tud licitálni valamiben. Mindig lesz egy nagyobb ház, egy újabb telefon, még egy luxusnyaralás, amire épp vágyunk.

Mindezek között éppen azt felejtjük el megbecsülni, ami már a miénk.

Meggyőződésünk, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha sikeresek vagyunk. És csak akkor lehetünk sikeresek, ha megfelelünk. Ha elvégezzük a középiskolát. Felvételt nyerünk a legjobb egyetemekre. Bejutunk a gyakornoki programba. Ahol persze néhány hónap után felajánlanak nekünk egy fantasztikus állást céges autóval, rugalmas munkaidővel és persze milliós fizetéssel.

Aztán persze előbb utóbb valahol elakad a történet szála. Lehet, hogy már az érettséginél vagy a főiskolánál.  Vagy azt a csodás állást nem ajánlotta fel senki. Sőt a 20 helyre beküldött önéletrajzunkból egyre sem válaszoltak. Talán lett állásunk, ahová csendben, a szánkat húzva esetleg hangosan ellen állva, de azért bemegyünk minden nap. Talán az se lett.

Valamit nagyon el kellett tolni, hogy ide jussunk ki végül, nem? Már régen gazdagnak és sikeresnek kéne lennünk. Na és ekkor jön a harag, az önvád. Az összezuhanás, majd depresszió.

Igen ám. De boldoggá tesz valakit a sok pénz? Aki azt hiszi igen, annak ajánlom megnézésre A milliárdosok mesés és sanyarú élete című sorozatot. (https://www.youtube.com/watch?v=AwXZnlrlIfs&t=6s). Elég részletes magyarázatot fog kapni arra mért nem teszi boldoggá az embereket a gazdagság.

Azért a mondás mégis ott van, hogy sokkal kényelmesebb egy BMW-ben sírni, mint egy biciklin. Persze pénz nélkül lehetetlen élni, de igen hamar csapdába kerülünk, ha a gazdagságot tekintjük boldogságunk kulcsának. Ugyanis mindig lesz valaki, akinek nagyobb háza lesz, szebb autója, újabb Iphoneja… bármije. De még ha meg is van, akkor is bármikor elveszhet.

Jelenlegi életünkben is, mi lenne akkor, ha egyszer csak minden anyagi javunkat elvesztenénk? Valaki, aki önmagát építi fel karrierje vagy egzisztenciája helyett akkor is biztonságban lehet, ha a körülötte lévő világ a darabjaira hullik. Éppen azért mert aki már egyszer felépítette önmagát az bármit felépíthet.

Így már máshogy hangzik a kérdés: Sírhatsz egy BMW-ben vagy elégedett leszel egy biciklin?

Bármennyire is szeretnénk, hogy minden szépen induljon el, nem lehet. Miért nem? Mert annak semmi köze nem lenne a valóságunkhoz.

A valóságunk bizony kellemetlen. Sőt akár néha szörnyű is. Nehéz érzelmileg, anyagilag és testileg is. Nincsen olyan ember, aki mindig boldog. Nincs olyan élet, ami tökéletes. Éppen azért, mert ez a hely arról szól, hogy haladjunk. Mint a gyémánt, ami csak akkor nyerheti el tökéletes formáját, ha rengeteg munka és nehézség árán csiszolják ki.

Úgy hiszem a mi földi életünk is ilyen. Mind tökéletlen gyémántok vagyunk. Nehézségeink által válunk szépséges drágakövekké. Úgy ahogy a gyémántnak, nekünk is le kell vetkőznünk mindazt, amire nincs szükségünk a boldoguláshoz. A félelmeinket, a fájdalmainkat, a múltbéli sérelmeinket. És ez bizony fájdalmas és nehéz. De az utunk innen csak felfelé vezet. Talán lesznek benne mély pontok. Lesznek olyan nehézségek, amiket abban a pillanatban túlélhetetlennek érzünk. Végül mindannyian eljuthatunk a szépség és a tökéletesség világába.  

Elkezdeni viszont az elején kell. Innen ahol most állunk. Innen, ahol rosszul érezzük magunkat a bőrünkben. Ahol boldogtalanok vagyunk, ahol nincs szép autónk, nagy házunk, sikeres vállalkozásunk, szerető és támogató környezetünk. Ahonnan csak sóvárgunk a boldogság felé.