Lélekölelgető

Félelem, rettegés. Az érzés, ami kicsontoz, tönkre tesz. Az érzés, ami rosszabb a halálnál. Mert nem fog rajta az idő, se könyörület, se józanész. Az érzés, amikor minden porcikád azt sikítja: Szaladj, menekülj! De hová? Bárhová, ahol jobb lesz. De sehol sem lesz jobb! Ez abban a pillanatban szent meggyőződés. Miért? Mert ez a félelem a fejedben él és bárhová rohansz is – lehet az a világ vége – nincs menekvés. Nincs feloldozás. Nincs könnyítés. Nincs remény.

Hová futhatnál saját magad elől?

És mégis honnan? A munkahelyedről? A sarki boltból? Az utcáról fényes nappal? Amikor körülötted az emberek boldogok, de legalábbis nyugodtak. A nagyik beszélgetnek. A felnőttek viszik haza a gyerekeiket az óvodából. A gyerekek játszanak. Állatok szaladgálnak. Süt a nap.

Vagy a szobádból? A helyről, amely minden ép eszű ember számára a biztonság, a kényelem és a megnyugvás. Csak te nem tudsz még ott sem megnyugodni.

 Hát senki sem látja ezt a szörnyűséget? Ezt a veszélyt?  Nem. Mert ez a veszély csak a fejedben létezik. A saját fejedből pedig nem menekülhetsz. Életfogytig vagy önmagadba ítélve. Akár tovább. Ki tudja. Talán az sem segítene, ha az élet véget érne. Hiszen nem a tested retteg éppen. Oda is magaddal viszed, ahová a halál után mész.

Marad a gyógyszer… A tompítás. A közöny. A még több gyógyszer. A hozzászokás. A pillanat, amikor már nem lehet több gyógyszert bevenni. De akkor is érzed.

A pillanat, amikor biztos vagy benne: Nincs remény. Ezt képtelenség elviselni.

Ez az igazi félelem.

Kép forrása: http://lelekmozaikok.cafeblog.hu

Az első lépés, ahhoz, hogy fel tudjunk állni bárhonnan az, hogy szembe nézünk önmagunkkal. Mindenkinek van megmentője. Ott… a tükörben…

Nem tűnik megmentőnek. Még csak erősnek sem. Sőt. Nagyon gyengének tűnik. Olyan nevetséges gondolat. Hogyan is menthetne meg engem ez az összetört valaki? Pedig meg fogja tenni. Ő lesz a mi hősünk. A hősünk, aki mindent helyre tesz. Nem most. Mára bőven elég annyi, hogy megnézzük őt. Talán egy picit meg is tudjuk simogatni a lelkünkkel azt az arcot ott. Talán ez még ma nem megy. De majd egyszer menni fog. Minden nap a maga pici lépését megtéve. Ő ott a tükörben egyre erősebb lesz. Egyre szebb. Egyre magabiztosabb.

De ehhez nagy dolgokat kell tennünk. El kell kezdenünk magunk szeretni. Valahol mélyen már most is ott gyökerezik bennünk ez a szeretet. Biztosan van olyan dolog, amit már most szeretünk magunkban. Nem baj, ha ez csak egy kis dolog. Kezdetnek ennyi is elég. Majd szépen lassan ez a szeretet bennünk elkezd növekedni.

Csak foglalkoznunk kell vele. Vegyünk egy lapot és írjuk fel. Ha több is van, amit szeretünk az még jobb. De ha már egyet találunk az is elég. Ha nem találunk, akkor csak nem kerestük eléggé. Mindenkiben van valami, amit lehet szeretni. Elég az is, ha csak annyi, hogy mondjuk néha szoktunk takarítani vagy kedvesen rá tudunk nézni valakire.

Ha kész van, tegyük a papírt számunkra jól látható helyre. A nap folyamán bármikor elhaladunk előtte olvassuk el, akár hangosan is. Éppen elég egy gondolatot ráfordítanunk, máris el fog kezdeni növekedni valami bennünk.  

Fotó: iStock.com/Kuzmichstudio, Youtube