Bármennyire is szeretnénk, hogy minden szépen induljon el, nem lehet. Miért nem? Mert annak semmi köze nem lenne a valóságunkhoz.

A valóságunk bizony kellemetlen. Sőt akár néha szörnyű is. Nehéz érzelmileg, anyagilag és testileg is. Nincsen olyan ember, aki mindig boldog. Nincs olyan élet, ami tökéletes. Éppen azért, mert ez a hely arról szól, hogy haladjunk. Mint a gyémánt, ami csak akkor nyerheti el tökéletes formáját, ha rengeteg munka és nehézség árán csiszolják ki.

Úgy hiszem a mi földi életünk is ilyen. Mind tökéletlen gyémántok vagyunk. Nehézségeink által válunk szépséges drágakövekké. Úgy ahogy a gyémántnak, nekünk is le kell vetkőznünk mindazt, amire nincs szükségünk a boldoguláshoz. A félelmeinket, a fájdalmainkat, a múltbéli sérelmeinket. És ez bizony fájdalmas és nehéz. De az utunk innen csak felfelé vezet. Talán lesznek benne mély pontok. Lesznek olyan nehézségek, amiket abban a pillanatban túlélhetetlennek érzünk. Végül mindannyian eljuthatunk a szépség és a tökéletesség világába.  

Elkezdeni viszont az elején kell. Innen ahol most állunk. Innen, ahol rosszul érezzük magunkat a bőrünkben. Ahol boldogtalanok vagyunk, ahol nincs szép autónk, nagy házunk, sikeres vállalkozásunk, szerető és támogató környezetünk. Ahonnan csak sóvárgunk a boldogság felé.