Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A siker hajszolásának buktatói

Mindenki tisztában van azzal, miért jó sikeresnek lenni. Ám abban kevesen gondolnak bele, hogy egy sikeres karrier megszerzése bizony igen sok áldozatot követel magának. Ahhoz, hogy árnyaltabban láthassuk a dolgokat most szánjuk időt arra, hogy megvizsgáljunk egy másik nézőpontot is.

Következzenek azok az árak, amelyeket azért kell megfizetnünk, hogy eljussunk az oly vágyott gazdagságig.

Az önmagamra szánt idő

Amikor életünk értelme a gazdagság igen hajlamosak vagyunk mindent félretenni azért, hogy elérjük a célunkat. A legelső, amit félreteszünk ilyenkor az az önmagunkra fordított idő és figyelem. A túlóra, a hajtás szépen lassan felőrli testi és lelki egészségünket. Bevállalunk az újabb és újabb feladatokat. Kihagyjuk először csak a pihenésre szánt időt. Aztán, ha feljebb kerülünk a ranglétrán, akkor már nem lesz időnk moziba vagy szórakozni menni. Így szépen lassan a munka begyűrűzik életünk minden pillanatába, amíg már azon kapjuk magunkat, hogy a nyaralásunk alatt is állandóan a telefonunk csörög.

Túlzott megfelelési kényszer kialakítása

Akkor lehetünk ügyvezetők, cégvezetők, ha mindig mindenben a maximumot nyújtjuk. Egyetlen hiba és fújhatjuk az előléptetést. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok állandó nyomást helyeznek arra, aki igyekszik versenyt futni. Ez nem csak maximalizmust szül saját magunkkal szemben, de iszonyú stressz hatás is.

A magány

Semmi sem vonzza jobban az érdekembereket, mint a siker és a pénz. Főként akkor, ha a pénz megszerzése közben elhanyagoltuk baráti kapcsolataink. Azok az emberek, ugyanis akik levegőnek néztek minket, amíg nem voltunk sikerek azonnal el is fognak tűnni akkor, ha megint fordul a kocka. Kerülj csak egy komolyabb krízisbe, máris elszaladnak mellőled.

Boldogságunk kulcsa a siker

Nagyon sokszor szembesülünk azzal, hogy az általunk vágyott pozíció egyáltalán nem vagy csak nagyon hosszú idő alatt érhető el. Egy olyan világban, ahol boldogságunkat az anyagi jóléttől tesszük függővé bizony nagyon kevés lehetőségünk van boldognak érezni magunkat.

A szomszéd fűje mindig zöldebb

Mindig lesz valaki, aki fölénk tud licitálni valamiben. Mindig lesz egy nagyobb ház, egy újabb telefon, még egy luxusnyaralás, amire épp vágyunk.

Mindezek között éppen azt felejtjük el megbecsülni, ami már a miénk.

 

0 Tovább

A siker  nyomában

siker pénz gazdagság életcél boldogság

Meggyőződésünk, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha sikeresek vagyunk. És csak akkor lehetünk sikeresek, ha megfelelünk. Ha elvégezzük a középiskolát. Felvételt nyerünk a legjobb egyetemekre. Bejutunk a gyakornoki programba. Ahol persze néhány hónap után felajánlanak nekünk egy fantasztikus állást céges autóval, rugalmas munkaidővel és persze milliós fizetéssel.

Aztán persze előbb utóbb valahol elakad a történet szála. Lehet, hogy már az érettséginél vagy a főiskolánál.  Vagy azt a csodás állást nem ajánlotta fel senki. Sőt a 20 helyre beküldött önéletrajzunkból egyre sem válaszoltak. Talán lett állásunk, ahová csendben, a szánkat húzva esetleg hangosan ellen állva, de azért bemegyünk minden nap. Talán az se lett.

Valamit nagyon el kellett tolni, hogy ide jussunk ki végül, nem? Már régen gazdagnak és sikeresnek kéne lennünk. Na és ekkor jön a harag, az önvád. Az összezuhanás, majd depresszió.

Igen ám. De boldoggá tesz valakit a sok pénz? Aki azt hiszi igen, annak ajánlom megnézésre A milliárdosok mesés és sanyarú élete című sorozatot. (https://www.youtube.com/watch?v=AwXZnlrlIfs&t=6s). Elég részletes magyarázatot fog kapni arra mért nem teszi boldoggá az embereket a gazdagság.

siker pénz gazdagság életcél boldogság

Azért a mondás mégis ott van, hogy sokkal kényelmesebb egy BMW-ben sírni, mint egy biciklin. Persze pénz nélkül lehetetlen élni, de igen hamar csapdába kerülünk, ha a gazdagságot tekintjük boldogságunk kulcsának. Ugyanis mindig lesz valaki, akinek nagyobb háza lesz, szebb autója, újabb Iphoneja… bármije. De még ha meg is van, akkor is bármikor elveszhet.

Jelenlegi életünkben is, mi lenne akkor, ha egyszer csak minden anyagi javunkat elvesztenénk? Valaki, aki önmagát építi fel karrierje vagy egzisztenciája helyett akkor is biztonságban lehet, ha a körülötte lévő világ a darabjaira hullik. Éppen azért mert aki már egyszer felépítette önmagát az bármit felépíthet.

Így már máshogy hangzik a kérdés: Sírhatsz egy BMW-ben vagy elégedett leszel egy biciklin?

0 Tovább

Lélekölelgető

blogavatar

Szeretettel köszöntelek! Valahol azt olvastam egy embernek naponta 10 simogatásra van szüksége az egészséges működéshez. Remélem ez a blog lehet egy ölelés valakinek… Lehet, hogy épp neked.

Utolsó kommentek

Legfrissebb bejegyzések

Utoljára kommentelt bejegyzések

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />